Túl messzire ment: a rendőrség előállította a Momentum egyik képviselőjét az utcai akció miatt

Nem bír magával a Momentum, megint megpróbálták Orbán Viktor útját állni.

Nem bír magával a Momentum, megint megpróbálták Orbán Viktor útját állni.
„Nem az a fontos, hogy hány hídra megy rá a tömeg, hanem hogy egyszerre hány híd van lezárva” – mondta el Bedő Dávid.
A házelnök feljelentést tett a parlamenti randalírozók ügyében.
A párt politikusai egymásba karolva próbálták elállni a köztévé bejáratát – a rendőrök gyorsan intézkedtek.
A momentumos politikus nagyon rosszul becsülte meg a résztvevők számát.
A párt frakcióvezetője személyesen hívta meg az Európai Bizottság alelnökét a Budapest Pride-ra.
Bedő Dávid ezúttal a szavaival keltett felháborodást, a közösségi oldalán adott hangot véleményének.
Hátha „kiábrándulnak” ebből a kormányból jövő tavaszig.
Már azzal súlyosan vétkeztek, hogy pirotechnikai eszközt vittek az ülésterembe.
Nem mindenkinek van szerdán jó napja.
Vasárnap Bedő Dávid és Cseh Katalin újraindulnak a tisztségükért.
„Nekünk az a legfőbb célunk hosszú távon, és a Momentum is azért jött létre, hogy egy új Magyarországot valósítsunk meg” – fogalmazott a momentumos politikus.
Bedő Dávid momentumos politikus szerint Novák Elődnek „szúrja a szemét” az üdítő.
A momentumos politikus egy pólót akart átadni Bayer Zsoltnak, a Vadhajtások portál főnöke ezt felettébb zokon vette.
Nyilván valódi publicitást akarnak maguknak, potyasajtót meg egyebeket. És ez érthető egy törpepárt kétségbeesett politikusától, mi pedig még vele is jó arcok vagyunk, hiszen nem hagyjuk az út szélén a posztját.
A lila politikus szeretné a miniszternek megmutatni, hogyan élnek az agglomerációban, mekkora gondot okoz nekik a Budapest-bérlet megszüntetése.
Jön, de hogyan? Választással? Minek? Dehogy! Egyszerűen bejelentik, hogy holnaptól ő az elnök.
Úgy tűnik, Donáth Anna felhívása, miszerint „nincs közös lista, nincs több orrbefogás” Gyurcsányékkal, nem talált értő fülekre a pártban.
Bedő Dávid szerint ez sosem volt titok.